Thursday, February 28, 2008

Livin’ on the edge

Eddig bírtam. Ma jógán kijött rajtam az, ami egy hét alatt gyülemlett fel. Legalábbis azt hiszem.
No de hogy érthető legyek: egy hete csütörtökön kezdődött… azóta nem volt olyan nap, h. ne rúgjak ki-be-össze-vissza… (hazudok, hétfőn csak hajnalban ittam…) és ma jóga közben, ill. már a nyújtáskor majdnem elájultam. Szó szerint. Utoljára ilyen akkor volt, mikor tizennégy lehettem. Az a bizonyos lebegés, mikor nem érzed, h. melyik a bal és a jobb lábad, mikor kinyitod a szemed, de semmit se látsz, mikor a legnagyobb hangzavar is olyan, mintha hangyák szöszmötölnének… na ilyen volt. Ha nem vesztem el az egyensúlyomat és nem tör rám a hányinger, akkor kurvára élveztem volna.
De sajnos nem így történt. És emiatt ki kellett hagynom drága Zsófiám szülinapi buliját. Mondjuk kb. annak is örültem, h. haza bírtam vonszolni magam… A villamoson olyan szarul voltam, h. a lábamat magam alá húztam és előrehajoltam… mint mikor zuhan a repülő. Sápadt voltam, fehér és cserepes volt az ajkam, az emberek csak néztek, de senki nem jött volna oda, h. mi bajom van… pedig tele volt a 4-es villamos… meg tudom érteni. Én is ilyen kibebaszott empatikus vagyok. Hulljon a férgese.
Posted by Pepyta at 20:30:07 | Permalink | Comments (2)

Saturday, January 5, 2008

“A jógi azért vonul el magányba, mert nem bírja tovább elviselni egyedüllétét az emberek között.”
Haich Erzsébet
Posted by Pepyta at 11:47:54 | Permalink | No Comments »