A mai nap több volt, mint “csodálatos”:
6-kor keltem, hulla fáradtan, a buszom 3 perccel korábban jött, mint ahogy az a menetrendben szerepel (ergo lekéstem, mint a szemét), majd nagy rohanás közepette bezuhantam a mekibe, átöltöztem, munkba álltam, mire a műszakvazetőm megkérdi: Évi, ma mettől meddig dolgozol? - “8-tól du. 4-ig…” - válaszoltam naívan… aha persze…meg ahogy azt elképzeltem…. kedd óta átírták a beo.-t ( ez is milyen már? anyám, meg az egész munkaügyis bagázs simán megb*szhatná őket x millióra.. na mindegy), és 10-től 18-ig voltam beosztva… tehát 8tól 18-ig kellett ma bent lenni… fasza.. i’m lovin’ it….
És ma egész nap nélkülöznöm kellett az én egyetlen tündérmanócska iPodomat.. azt hittem, megőrülök bkv-n… 
De a legfurább a mai napban: a buszon egy olyan fickó ült velem szemben, aki szakasztott úgy nézett ki, mint apám - csak a hangja tért el…. Életemben először éreztem, h. hiányzik… mármint hiányzik egy férfi, aki az APÁM, úgy igazán, teljes szívből… nem volt jó érzés… 
É.: “Basszus, nagyon fáj a derekam…”
S.: “Na igen, ebben a korban már nem ajánlatos állva kefélni!”
“Örülj annak, hogy dolgozhatsz!”
(előzmény: röpke tíz óra a “bányában”… i’m lovin’ it…)
